A jogszabályok, a közbeszerzési dokumentumok és a konyhai gyakorlat különböző szavakat használnak ugyanarra az anyagra. Mivel a jogi kötelezettségek a fogalmakhoz kötődnek, három kifejezésnél érdemes pontosnak lenni: biohulladék, élelmiszer-hulladék és élelmiszer-maradék.
A biohulladék az EU hulladékjogának fogalma. A hulladék-keretirányelv (2008/98/EK, egységes szerkezet) 3. cikkének 4. pontja így határozza meg:
„a biológiailag lebomló, kerti vagy parkokból származó hulladék, a háztartásokban, irodákban, éttermekben, nagykereskedelmi létesítményekben, étkezdékben, vendéglátóipari és kiskereskedelmi egységekben keletkező élelmiszer- és konyhai hulladék, valamint az élelmiszer-feldolgozó üzemekben keletkező hasonló hulladék"
Forrás: 2008/98/EK irányelv, 3. cikk 4. pont, egységes szerkezetű szöveg
Az élelmiszer-hulladék szűkebb fogalom: a 3. cikk 4a. pontja szerint minden olyan élelmiszer, amely a 178/2002/EK rendelet 2. cikke értelmében élelmiszernek minősül és hulladékká vált. A kerti és parkokból származó anyag biohulladék, de nem élelmiszer-hulladék.
Az élelmiszer-maradék a Griffon által használt mérnöki fogalom. Azt a szerves frakciót írja le, amely egy professzionális konyhában a keletkezés helyén jön létre — nyesedék, héj, tányérvisszárú, lejárt előkészítés — mielőtt bármilyen hulladékáramba kerülne. Amit az irányelv biohulladéknak nevez, az a professzionális konyha keletkezési pontján élelmiszer-maradék. A Griffon pontosan ott kezeli.
A mindennapi nyelvben ugyanezt a kategóriát szerves hulladéknak is nevezik.
A keretirányelv 22. cikke arra kötelezte a tagállamokat, hogy 2023. december 31-ig biztosítsák: a biohulladékot vagy a keletkezés helyén elkülönítik és újrafeldolgozzák, vagy elkülönítetten gyűjtik. Maga az irányelv tehát két megfelelési utat ismer el — és a keletkezés helyén történő kezelés az egyik.
A nemzeti átültetések ugyanezt a logikát követik: a termelő a biohulladékot elkülönítve átadja egy engedélyes szolgáltatónak, vagy a keletkezés helyén újrafeldolgozza. Az élelmiszer-maradék helyszíni aerob lebontása ebben a második útban működik; a konkrét kötelezettségek mindig a nemzeti és helyi végrehajtástól függenek.
A keretirányelv 2025-ös módosítása vezette be az EU első kötelező élelmiszerhulladék-csökkentési céljait, amelyeket 2030. december 31-ig kell elérni a 2021–2023-as átlaghoz képest: 10% a feldolgozásban és gyártásban, valamint 30% fejenként a kiskereskedelemben, éttermekben, étkeztetésben és a háztartásokban. A kötelezettség a tagállamokat terheli — ezért szigorodnak EU-szerte a konyhákra, szállodákra és intézményekre vonatkozó nemzeti szabályok. Elemzés: EU-célok — mi változik a professzionális konyhák számára.
Az anyag abban a pillanatban válik hulladékká, amikor hulladékáramba kerül. A Griffon gépeket ott telepítik, ahol az anyag keletkezik, és folyamatosan dolgozzák fel — a gép munkabemenete a konyha élelmiszer-maradéka, nem egy hulladéktároló tartalma. A terminológia tudatos mérnöki pontosság, nem marketing: azt írja le, hol történik a kezelés az anyagáramban. A hatósági dokumentumokban, közbeszerzésekben és engedélyekben ugyanez az anyag helyesen biohulladék vagy élelmiszer-hulladék, a fenti meghatározás szerint.
Igen. A 2008/98/EK irányelv 3. cikkének 4. pontja kifejezetten a biohulladék fogalmába sorolja az éttermekben, étkezdékben és vendéglátóipari egységekben keletkező élelmiszer- és konyhai hulladékot.
Az EU-jog elismeri: a 22. cikk a keletkezés helyén történő elkülönítést és újrafeldolgozást vagy az elkülönített gyűjtést követeli meg. A konkrét kötelezettségek a nemzeti átültetéstől függenek — lásd az EU-szabályozást.
2030. december 31-ig: −10% a feldolgozásban és gyártásban, és −30% fejenként a kiskereskedelemben, vendéglátásban és háztartásokban, a 2021–2023-as bázishoz képest (a 2008/98/EK irányelv 2025-ös módosítása).
A biohulladék a tágabb kategória — ide tartozik a biológiailag lebomló kerti és parkokból származó hulladék is. Az élelmiszer-hulladék a 178/2002/EK rendelet értelmében vett, hulladékká vált élelmiszer. A professzionális konyha élelmiszer-maradéka kidobás után mindkét kategóriába tartozik.
Elsődleges források: 2008/98/EK irányelv (egységes szerkezet) · Horvát hulladékgazdálkodási törvény (NN 84/21)